MathJax · LaTeX · HTML
Einstein speciális relativitáselméletének egyik legismertebb következménye, hogy a tömeg és az energia ekvivalens egymással. Az összefüggést az alábbi képlet fejezi ki:
ahol \(E\) az energia, \(m\) a tömeg, \(c\) pedig a fénysebesség \(\approx 3 \times 10^8 \, \mathrm{m/s}\). Teljesebb, mozgó testre vonatkozó alak: \(E^2 = (pc)^2 + (m_0 c^2)^2\).
Egy \(m\) tömegű, \(v\) sebességgel mozgó test mozgási energiája:
Ez az összefüggés Newton mechanikájának egyik alaptétele, és érvényes \(v \ll c\) esetén.
Egy \(h\) magasságban lévő test gravitációs helyzeti energiája:
ahol \(g \approx 9{,}81 \, \mathrm{m/s^2}\) a nehézségi gyorsulás. Az energiamegmaradás törvénye szerint:
A kvantumfizikában egy foton energiáját a frekvenciája határozza meg:
ahol \(h \approx 6{,}626 \times 10^{-34} \, \mathrm{J \cdot s}\) a Planck-állandó, \(\nu\) a frekvencia, \(\lambda\) a hullámhossz.
Az integrálszámítás alaptétele összeköti a határozott integrált és a primitív függvényt. Ha \(F\) az \(f\) folytonos függvény egy primitív függvénye \([a, b]\)-n, akkor:
A jobb oldalt gyakran rövidítve írják: \(\Big[F(x)\Big]_a^b\). A tétel kimondja, hogy a differenciálás és az integrálás egymás inverz műveletei:
Ez az összefüggés az analízis egyik legmélyebb eredménye, amelyet Isaac Newton és Gottfried Wilhelm Leibniz egymástól függetlenül fedezett fel a 17. században.